
Az Ayurveda a legősibb holisztikus gyógymód, ami a földön létezik. Eredete körülbelül 5000 évre nyúlik vissza az ősi Indiába. A Rishik, másképpen felvilágosult bölcs emberek az ősi Indiában, a Himalája barlangjában meditálva jöttek rá a természet és az univerzum különböző jelenségeinek összefüggéseire.
Itt fogalmazták meg és rakták le az Ayurveda alapjait, amelyben felismerték azt, hogy minden betegség eredendően a természet törvényeinek helytelen betartásából következik.
Maga a szó „AYURVEDA” két szanszkrit szóból ered: „Ayu”, ami ÉLETET, LÉTET jelent és „Veda” ami TUDÁST, BÖLCSESSÉGET.
Az Ayurveda több mint egy orvosi tudomány, az Ayurveda az „élet tudománya”. Tekintettel van arra, hogy az embert három, egymástól szétválaszthatatlan dolog tartja össze: a TEST, a LÉLEK és a SZELLEM. Az egészség és a jólét, pedig nem más, mint e három elválaszthatatlan dolog EGYENSÚLYA és HARMONIÁJA.
Ayurveda tanfolyamok
A nyugati társadalmak egyre inkább keresik a keleti technikákat, gyógymódokat, melyek nem csak a külső megszépülésre hatnak, hanem az egyensúlyunkra, a nyugalmunkra, valamint a test, a lélek és a szellem egészségére. Az Ayurvedikus kozmetikai kezelések megfelelnek mindezen elvárásoknak. A kezelés során az esszenciális olajokat, az aromás gyógynövényeket, fűszereket relaxációs masszázs segítségével juttatjuk a bőrbe, mely egyensúlyba hozza a belső szerveket, stimulálja az energia központokat (chakra), a kozmetikai problémák kezeléséről pedig a mikronizált növények, és az agyag melege gondoskodik.
Tanfolyamok ajánlott felépítése....
- Teljes test I. tanfolyam
- Teljes test II. tanfolyam
- Rasayana arc + dekoltázs tanfolyam
- Lomi-Ananda tanfolyam
- Ayurvedikus aromatherapy tanfolyam
- Full body excusive tanfolyam
Képzés megnevezése: ATMA AYURVEDA Test I. masszázs tanfolyam
Megszerezhető végzettség: Ayurvedikus masszőr
Tanúsítvány: magyar és angol nyelvű
Képzési idő: 2 nap
Vizsga:van
Előképzettség: kozmetikus végzettség, vagy folyamatban lévő tanulmányok, masszőri vagy szépségipari végzetség, természetgyógyász végzettség vagy folyamatban lévő tanulmányok
...Egy csepp India a szépség és a harmónia jegyében...
AYURVEDA TELJES TEST I. TANFOLYAM
Ismerd meg Te is az Ayurveda különleges és varázslatos világát. Sajátítsd el az Ayurvedikus filozófiát, a természetes alapanyagokban rejlő csodát.
Az Ayurveda egy életstílus, melyben egyesek egészségét megőrizzük, másokat pedig kigyógyítunk a betegségükből. Ezért fontos, hogy odafigyeljünk a testre, az elmére és a szellemre, egyre mélyebbre kell ásnunk, hogy megértsük a létezését, és így harmóniában tudjunk élni Önmagunkkal és a Világgal. Ez egy holisztikus rendszer, mely változásokat idéz elő az életstílusunkban, táplálkozásunkban. Egy olyan rendszer, amely gyógyászati eszközök, és természetes gyógymódok széles palettáját felhasználva segít bennünket, hogy egyensúlyban legyünk és méreganyagoktól mentes életet éljünk.
Az Ayurveda-t ma már az egész világon ismerik a WHO (Nemzetközi Egészségügyi szervezet), az EPHA (Európai Gyógynövény Szövetség), az NCCAM (Ingyenes és Alternatív Gyógymódok Nemzetközi Szervezete), és a világ összes kormányaelfogadja, mint a világ első alternatív gyógymódját, mely a belső egészséget és a külső szépséget ápolja.
Mit tanulunk a tanfolyamon?
A tanfolyamon megismerkedünk az Ayurveda filozófiai hátterével, betekintést nyerünk az Indiai test, lélek szellem hármas egységének alapjaival, megismerkedünk az Ayurveda különböző kezeléseinél alkalmazott természetes alapanyagokkal és annak kezelési metódusaival. Elasajátítjuk a kezelésekhez szükséges masszázsokat, a pindak használatát, megteremtjük a Dosha-k egyensúlyát. Képet alkotunk az öt elem tanáról, a hét dhatus működésével, összefüggéseket keresünk a lélek szinten húzódó és fizikai testen megnyilvánuló pszichoszomatikus rendellenességekről. Elmélyülünk a Nadik, a Prana, Marmak, Sortak, Chakrak energia áramlásainak szabályaival.
A tanfolyam elméleti tematikája...
Ayurveda filozófiája
Öt elem tana (Mahabutas)
Három dosha tana (Tridosha, Vata-Pitta-Kapha)
A hét dhatus (Biológiai szövetek)
Prana, Sotra, Nadi, Marma, Chakra (Energetika)
A tanfolyam gyakorlati tematikája...
Abyangam ayurvedikus masszázs
Vatta típus köszöntő masszázs
Pitta típus köszöntő masszázs
Kapha típus köszöntő masszázs
Panchakarma kezelés
Apana kezelés
PANCHAKARMA KEZELÉS
PANCHAKARMA szó szerint azt jelenti, hogy „ 5 eljárás”, vagyis 5 terápiás kezelés, ami az öt érzéken alapszik és az egész testet
megtisztítja.
A PANCHAKARMA kezelés megtisztít, megnyugtat és egyensúlyba hoz, valamint az összes többi kezelést megelőző élettel feltöltő előfutár.
Sattva Fango agyaggal, egy hozzá illő olajjal, és esszenciális aromákkal történő tisztító masszás.
A masszás alatt olyan speciális esszenciális olajokat, aromákat használunk, amik a különböző Dosha-kra lettek kialakítva, hatásuk egyből beindul miután az agyagot néhány percig hagytuk pihenni a testen.
Mire jó a kezelés?
A napi kihívások, versenyzés, a szociális környezetünk okozta stressz, ami a munkahelyünkön, az utcán, a családunkban megjelenik, mind-mind negatív hatással van képességeinkre, nagyban csökkenti mind a fizikai mind a szellemi aktivitásunkat és így gyengék és sebezhetőek leszünk.
Az éltető erőnk (Prana) meggyengül és kilép egyensúlyából. Majdnem mindig a Vata az ami megnövekszik a Pitta vagy a Kapha kárára. Hát és izületi fájdalmak, emésztési problémák, száraz és töredezett bőr, hajlam az aggódásra, magas vérnyomás, fejfájás és folyadék visszatartás formájában nyilvánul meg.
Panchakarma ezeket a tüneteket a gyökerénél szüneti meg. A test ellenálló képességét megnöveli, kitisztítja a csatornákat (Nadis) amin a Prana folyik keresztül, a vendégnek helyreáll az egyensúlya és így az egészség kellemes érzése tölti el.
APANA KEZELÉS - CELLULIT ELLENI, FOGYASZTÓ KEZELÉS
Ez az Ayurvedikus kezelés 10 alkalomból áll, melyből 4 Panchakarma kezelés. Az APANA kezelés alatt Kapha olajat és Kapha kiegyenlítő aromát használunk minden esetben, ezenkívül Sattva Fango-t és mikronizált növények speciális kombinációját használjuk.
Mire jó a kezelés?
Láthatóan lecsökkenti a lágy és ödémás cellulitot, narancsbőrt miközben fogyasztó hatású is. A cellulit a 35-40 éves nők körében a legelterjedtebb. A kezelés hatására megszűnik a cellulit, ami az ödéma előidézője lehet. A már kialakult cellulitot, pedig méregtelenítő és vízelvonó hatása révén szünteti meg. A kezelés különlegessége, hogy szemben a manuális cellulit zsirbontó technikával ez a kezelés teljesen fájdalommentes, a gyengéd nyirokmasszázs fogáselemek és a felhasznált anyagok segítségével mégis rendkívül hatékony.
Ayurveda test I. tanfolyami időpontok
|
Tanfolyam |
Képzési idő |
Tanfolyami kód |
Időpont |
Bruttó Tanfolyami díj |
Megj. |
|
Ayurveda test I. tanfolyam |
2 nap |
AY-TT_09 |
2012.márc.21,22. |
43,900Ft |
|
|
Ayurveda test I. tanfolyam |
2 nap |
AY-TT_10 |
2012.ápr.16,17. |
43,900Ft |
|
|
Ayurveda test I. tanfolyam |
2 nap |
AY-TT_11 |
2012.máj.31.jún01. |
46,500Ft |
|
Ayurveda test I. tanfolyam
Jelentkezési lap